ÜZENET ŐSAPÁMNAK

A vihar szeme

Látok egy férfit a múltban. Farkas Józsefnek hívják őt. Nem tudom, valóságos volt-e, de úgy érzem, hogy ő bennem él tovább. Érzem az érzéseit. Sokszor eszembe jut, szoktam is neki válaszolni az idők távlatából. Nem tudok neki levelet írni, mert nem tud olvasni, és nincs állandó lakcíme. Beszélni tudok csak hozzá.

*
Látlak téged.

Látok a szemeddel. Látom azt napot, amikor egy kisvárosban sétálsz, talán munka után jársz, vagy nézelődsz, mi van errefelé. Délután van, tavasz vége vagy kora nyár. Nagyon fiatal vagy még, tizenegynéhány éves, vékony testeden hatalmasnak tűnik a gyolcsing. Mész az utcán, egyszerre szomorúan és vidáman. Egyszer csak nevetést hallassz valahonnan. Edénycsörgést, kedves gyerekzsivajt.

Megállsz a kovácsoltvas kerítés előtt, a bokrok ágai között kukucskálsz be. Egy nagypolgári család ül kint a kertben, fehérabroszos öntött vas asztalnál. A nők szép ruhában, szalmakalapban. Az asztalon sütemények, limonádé, odáig érzed a kávé illatát. Az egyik gyerek hisztizik valamin, nem ízlik neki a sütemény, kiköpi a gyepre. Nagyon szidják érte. Nem tudod, hogy sajnáld-e vagy utáld azt a gyereket, hogy kiköpi a jó süteményt, amiről te is álmodoztál volna, ha tudtad volna, mi az, de sosem láttál még olyat. Az otthoni gyerekeknek nincs mit enniük, itt meg kiköpik a fűre.

Békétlenség támad a lelkedben. Eltűnik a könnyűség a járásodból. Nem megy ki a fejedből a jelenet, az illatok, a nevetés, a gyerekek. Mitől másabbak azok a kényes, tiszta ruhás kölykök, mint azok ott a sárban? Azok nem érdemlik a süteményt? Nem köpnék ki, akármilyen is az íze. Mitől különbek ezek az emberek? Gondolkodsz, töröd a fejed. Tudod, hogy egyes emberek gazdagabbak, mások szegényebbek, és nem rossz mind, a múltkor is az a szép ruhás asszony, az legalább a szemedbe nézett. Annak is szép nagy barna szeme volt, és adott valami kis aprót. Láttad rajta, hogy nem rossz a szíve, csak ő oda született, a jó oldalra. Ő sem tehet róla. De akkor mi a különbség?Hülye kérdés, hiszen tudod jól. Azoknak fehér a bőrük.

Tudod, hogy a porban fetrengő purdéknak nincs esélyük ahhoz az asztalhoz leülni. Pedig köztünk is vannak fehérebbek, ki tudja, ki az apjuk. És hallottál egy gádzsiról is, aki a cigányok közé keveredett valahogy. Mégsem sikerült akármennyi munka árán sem feljebb jutniuk. Az asztal körül láttál cselédeket is, azok nem különböztek sokban az ilyen fehérebb cigányoktól. Vajon valamelyikőjük elmehetne cselédnek? Megkóstolhatná titokban a gyerekek után maradt süteményeket? Hogyan lehetne neked egy kicsit, csak egy kicsit fehérebb bőrű gyereked?

Ez a kérdés emészt éjszakákon át. Le se hunyod a szemed. Sorra veszed a falu népét, a házakat, a városokat, amiket láttál, minden arcot felidézel. Miért lesz az egyik fehérebb, mint a másik? Miért üt az egyik gyerek az apjára, a másik az anyjára, a harmadikról miért mondják, no, olyan, mintha a dédapja tért volna vissza? Kit vegyél el te feleségül a faluból, nem kellenél senkinek.

Csendes vagy mostanában, mondják neked a többiek, mi emészt téged? Nem sejtik, hogy elhatároztál valamit. Minden nap úgy nézel rájuk, mintha utoljára látnád őket. Távolodsz tőlük lélekben. Haragszol is rájuk. Ezzel a viselkedéssel, ezekkel a szokásokkal nem lehet jövőt tervezni. Majd lesz valahogy, az Isten megsegít. Hát persze! Csak az Istennek nincs pénze, hogy kenyeret vegyen.

Egy éjszaka elszöksz tőlük. A város szélén keresel valami munkát, találsz is. Nem tudom, hogy éled túl egyedül, nem feded fel a titkod előttem, de biztosan úgy, ahogy én is megélek a jég hátán. Tilosban járva, rejtekutakon, elvállalva a legalantasabb munkát is. Aztán a kiváló munkám miatt újra és újra engem dolgoztatnak feketén, de akkoriban még nem volt egészségbiztosítás és nyugdíjjárulék — én rosszabul járok, mint te, akinek megszabadulás volt a munka. Híred is ment, Farkas Józsit hívjátok, az megcsinálja úgy a tetőt! Cigány, de rendes. Nincs vele a pereputtya, nem verekedős, nem iszik.

Egy pap, vagy valami egyházi személy segít neked. Kis pénzecskéd is lesz idővel. De egyedül vagy, pedig szereted a társaságot, a gyerekeket, vigyáztál rájuk, ugrattad őket, hiányoznak is. Egy nap felfigyelsz egy beszélgetésre valamelyik építkezésen. Egy árván maradt lányról beszélnek. Nem fog kelleni senkinek, mondják, pedig nem csúnya.

Nem tudom, hogy ütöd nyélbe a házasságot, szerintem nem volt róla papírotok, de ki törődött akkoriban a plebsszel. Szőke kis szláv lány. A célnak megfelel. Úgy bánsz vele, mint egy aranytojást tojó tyúkkal. A rokonság nem nézi jó szemmel a dolgot, de elég távoli rokonok ahhoz, hogy ne akarják beleártani magukat a dologba, és örökség se nagyon van, amin marakodni lehetne. Beteges is a lány, csak a pénzt vinné. Próbálják azért lebeszélni a lányt, de fél az egyedül a világban. Neked meg szép a mosolyod, és nem vagy olyan durva, mint a többi férfi. A falu persze kinéz titeket, de a város szélén annyiféle nép van, el lehet vegyülni. Így is lehet érdekből házasodni.

A következő kép, amit látok, hogy dobálod az edényeket egy szegényes kis szobában, a széket a földhöz vágod, és a szláv lányka sír. Nem érti a dühödet. Nem ért téged, reggel még olyan kedves voltál, ígérted, hogy hozol neki valamit. Erre úgy jössz haza, mint egy dúvad. Nem tudja, hogy mi történt veled. Hogy nem akarnak megkínálni dohánnyal, mert cigány vagy. Hogy összesúgnak a hátad mögött a ki tudja, honnan szalajtott vendégmunkások, hogy cigány, de rendes. Tartod magad. Ezt ma szürke kő technikának hívják, ismerem a módszered, profi vagyok benne. Nem szólsz vissza, csinálod a dolgod, de a kalapács a kezedben dühtől lendül. Megértem a dühödet.

A gyerekeidet nem engeded, hogy lássam, talán túl ismerős lenne az arcuk, de tudom, hogy egy kicsit, csak egy kicsit feljebb kerültek nálad a társadalmi ranglétrán. Talán az egyik lány már elmehetett cselédnek is. Nem kérdezték meg, honnan jöttél, és az anyjukat kicsit jobban szerették. Idegen maradtál a családodban. Ó, igen. És volt még egy feltétele ennek a jó életnek. Soha többé egy szót sem szólni cigányul.

A gyerekeid nem kérdezték, mi az a tánc, amit néha egyedül, zene nélkül táncoltál. Az anyjuk tudta, de megbeszéltétek, hogy erről a gyerekeknek nem beszélünk. És amikor valahonnan távolról cigányzenét hallottál — ez az, ami hiányzott belőlük, a régiekből, így hívtad őket magadban. Érzem a fájdalmad. Sok minden más is hiányzott, de azokat az érzéseket megpróbáltad elnyomni. Tőled kaptam őket, viselem, hisz látsz engem. Látsz engem egyedül táncolni.

Látsz engem, és örülsz neki, hogy nyugodtan bemehetek egy boltba, nem követ senki, nem hiszi, hogy lopni akarok. Megvehetek akármit. Ez volt a célod, nyertél. Látod, sikerült. Egyedül a süteményeket érzem valamiféle tilosban járásnak. A cukrászda egy furcsa, kényes, úrias kirakodóvásár a számomra. Nagymamám járt sokat cukrászdába, ez volt a hétköznapi luxusunk, a mézes sütemény, a mignon. Nem ültünk be, elvittük, titokban ettük, mint az állatok. Mégsem tudott rászoktatni a süteményevésre, szülinapi tortám egyszer volt életemben. Cukrászdában dolgozott, a Hauerben, talán innen nála ez a süteménymánia. Amikor egy ideig újranyitott a Hauer, beültem, de nem éreztem magam odavalónak — semmilyen vendéglátóipari egységben nem érzem magam annak.

Te is megérted az én haragom. Láttad, amikor elvittem a versemet egy líraműhelyre, tele cigány szavakkal, és velem együtt haragudtál, amiért nem értették, a szemüket forgatták, rossznak tartották, pedig olyan mélyen őszinte volt. Nem én átkoztam őket, te voltál. Te kívántad, hogy rohadjon meg az összes, aki így viselkedik. Évekig bújtattam magamban a haragom. Bejöhetsz ide hozzánk, de csak akkor, ha nem vagy cigány! Néha, amikor nagyon fújt a szél, futottam a széllel szemben kora reggel munkába menet, és azt a napot átkoztam magamban. Megjelent a versek egy része azóta, megbékéltem. Remélem, te is.

Mutatok én is egy képet. Egy nagypolgári lakáshoz tartozó kertben vagyok, látod? Terített asztal, pokróc a földön, vigasság. Kicsi gyerek, aki kiköpi a pogácsát. Nem egyszer ültem ennél az asztalnál, és egyszer elhangzott rám, meg az akkori szlávszőke pasimra, hogy ,,cigányok”. Nem haragudtam, mert nem gondoltam magam cigánynak.

Szóval sikerült, a te leszármazottad önnön jogán ideülhetett az asztalhoz. És csak hallgatja, ahogy ezek a szép emberek a felmenőikről beszélnek, az ebéd utáni kávézásokról, a megörökölt antik bútorról, 170 négyzetméteres lakásokról, és hogy cigány gyerekeket nem akarnának örökbe fogadni. Nem szól semmit, egyedül a cigányokat védi meg. Neki, ha kérdeznék, téged kellene elmesélnie. És már fejébe vette, hogy meggyőzi azt a nőt, hogy igenis cigány gyereket fogadjon örökbe. Reméli, hogy sikerül.

Sikerült az asztalhoz ülni, látod? De nem az asztal számít, alig ettem valamit, az emberek miatt jöttem, az egyetemi barátnőm miatt, a pogácsát kiköpködő kisgyerek miatt. És ha valaki azt mondaná, nekem mától nem jár, hogy bemehessek nyugodtan a boltba, hogy ideülhessek az asztalhoz, felháborodnék, hiszen én nem tettem semmi rosszat, mi az, hogy elveszik azt, amim van? Pedig odakinn a hidegben, a tárgyalóteremben, a jogász lány ügyeiben ott vagytok. Azok is, akiket te hátrahagytál. Bántad is, nem is.

Itt élsz bennem tovább, ez biztos. Anyám haragjában is ott voltál, hazajött ő is este, és dobálta a füzeteim, a ceruzafaragót, én meg mint egy kis felnőtt, nyugodt maradtam. A vihar szemévé kellett válnom. Ő nem akart a te szemedbe nézni, én bele tudnék nézni a szemedbe. Nem vagy letagadva, nem kell tovább tombolnod.

Ma reggel újra elém került egy album, amit régen hallgattam. Neurosis az együttes neve, az album címét így lehetne lefordítani: Minden viharnak van szeme. Az egyik kedvenc albumom volt, karcos és nyers, reszelős hangon énekel a férfi — olyan, mint a szájbőgőző cigány férfiak hangja. Volt, hogy csak sétáltam az utcán, és végighallgattam ezeket a dalokat. Hallom már a hangodat a szövegben, azokon a hideg tavaszi napokon, amikor mindenhová gyalog mentem, mert járvány söpört végig a világon, akkor is te akartál beszélni hozzám.

Dolgoznom kellene, mostmár hagyj nekem békét. Mikor lesz ennek vége? Menj haza a fénybe. Tovább fogsz élni, viszem magamban a viharod, ott vagy a táncomban, csak menj, hagyj nekem békét, nyugodj békében.

Bemásolom ide a dalok szövegét, hogy el ne felejtsem, mit üzentek nekem. Talán a te arcod jelent meg, amikor először megkértem az AI-t, hogy generáljon képet rólam a genetikai adataimból. Csak néztem, hogy nocsak, milyen shukar kalo shavo vagyok, shukar terno rom. Te vagy, vagy a nagyapám, nem tudom, de bennem élsz tovább.

Nem emlékeztem az album utolsó dalára. Az a címe, hogy I Can See You. Látlak. Véletlen talán, hogy évek után felbukkant ez a dal? De nézd csak meg a szövegét.

A népedről elfeledkeztél? Látunk téged az árnyékban, üzenték neked. Űrt hagytak maguk után, és te is űrt hagytál magad után bennük. Hallod? Azt mondják, Istenhez imádkoztak, hogy hozzon vissza téged. Az ürességben a kövek csak forogtak és forogtak.

Bocsánatot kértem tőlük a nevedben.

Megértették, hogy köztük te nem tudsz elképzelni egy gazdagon terített asztalt, de azóta valahogy megcsinálták.

Az üresség viszont, aminek a teremtésében te is részt vettél, akkorára nőtt, hogy nem sokkal a halálod után mindent és mindenkit el akart nyelni. Névtelen halottak maradtak utána. Elfeledettek.

Emlékművet állítottak nekik, az eleje egy hatalmas tükör. A te szemed már csak az égből tükröződik, és az én szememből, bele mertem nézni. Amikor virágot lehetett vinni a talapzathoz, véletlenül egy családhoz keveredtem. Két kisgyerek volt, egy fehérebb bőrű kislány, és egy sötétebb bőrű kisfiú, az anyjuk szőke nő, az apjuk olyan, mint te. Véletlenül nekimentem egy kisfiúnak, bocsáss meg, mondtam neki, de tudom, ez nem egy hétköznapi jelenet volt, hanem karmaoldás.

A dalokban: égés, vihar, vándorlás és menedék. A folyók sosem visznek haza, de én hazaküldelek, nem kell kísértetként vándorolnod a földön. Amíg itt vagy velem, engem is kísértetté teszel, ugye nem ezt akartad?

A fehér bőrt akartad, és visszaütött, mert még engem is megtévesztett. Az áldás és az átok szó a magyarban egy tőről fakad. Hogy a cigányban hogy van, arra nem emlékszem. Ez a nyelv ebben az országban még nem érdemelt etimológiai szótárat. Ha tanulni akartam, meg kellett tanulnom a gyilkosaink nyelvét.

Mostmár vége a viharnak, nyugodtak lehetünk, akár a kövek. Nem tudom, hol nyugszol, merre vannak elszórva a csontjaid. De köszönöm, amit adtál, viszem tovább. Nyugodj békében, és térj vissza a fénybe.

1. Burn

You lie in the snow, cold but not dead
stare into the sun, long since its last heat

feel the freeze burn skin
salt your open wounds
a burning desire clears your eyes
a willful air fills your lungs

you choke your first breath of wildfire and ocean’s depth
climb out of your hole, see your spirit take form

this world of cold stone gives nothing in return
to those who sleep while the restless burn
there are the few driven to flame
most are content to drown in the wake of dreams

the trail lies overground
across the years fade out of light
ever growing dim to an age in the dark
grasp from your soul a don’t let it steal your eyes

2. No River To Take Me Home

The water’s deep here
The less of me I show to you
The more I get to get me through

The stain of my eyes
Burnt deep within
Who will fall?
I asked not to know

I’m sealed away, you can’t touch me now
Wheel and fire return to me

Let them come
Be my eyes, lead me on
Lift me out, tear me up, spark to fire
Whatever comes through me I will be
I had three signs thrown down on me
Fate frees my heart
Whatever comes through me I will be

Digging a hole so I can rest
No tears from no river to take me home
The seeds in my way, roots to the core
Of a rising sun falling through the wind to the soil

As my body leaves me
I cling to a tree in a dream
I’m screaming to you
Whatever comes through me I will be

3. The Eye Of Every Storm

A wind carries your scent to those who will find you out
A storm forces you down to seek shelter from the rain

Your trail leads to a mine of cyanide and gold
A free falling darkness leads you to your self

I am low to the ground again
I have the future bearing on down
I run with the starlight to the end
The tail of the echo subsides (oath breaker sinks low)

So I crawl through the hailstones
My eyes fixed on my return (oath breaker sinks low)

Time brings them all home to the eye of every storm

4. Left To Wander

A light gone out of the world today
The spirit rose like smoke
The corpse gave in to the ether
We’re left to wander at the void

We’re left to wander

The race to render your vision
A fracture in the world can devour
Return to the light of the bearer
The radiant breaks down into life

We’re left to wander

5. Shelter

[instrumental]

6. A Season In The Sky

I had a vision last night, my god was glowing
There was another bridge on fire
And the last wrecks were counted
The sky opened and the blood flowed
A distant cancerous season was upon me
I had a hook in my back and a light to guide me
My words were useless again

The leftovers were playing with my memories of love
I screamed at my god and he let me go
I drifted silently to the desert and began to pray
I came to a pile of ashes and sifted through it looking for teeth
A snake spoke through me again
But I could not heal their wounds

I’m searching for the old spirit of war
With my rough hands and a sharp knife
I need something to cut into so that my god can see me again

To be right again
To see my shadow alone
To get back to the hook a let the light burn in my soul

All I’ve seen walking through the fire
The figures in my dreams
Run back on me in a psychic scar
As I ride to the dawn

7. Bridges

Let me speak free from scorn
Stars like weeds grow unshorn
They lie austere and vain
Old, still as the clay
Crows show our way home

Night was rain, a falling sea
A rusted dawn strains to be
Stones steam and snag the mists that rose
From the low sun, a solemn glow
O lustrous glow, the sun is low

You’ve started a fire , you’ve started a fire you can’t put out
You’ve burned your bridges, can’t go back from where you came
Vision is falling, just writhe and burn out of control
No use pretending, slither back into your hole

You’ll drag your house down, when truth comes calling at your door
Stare through the misty wonder, the life of men’s souls
Your cup is empty and you are running out of time
Caving your head in, don’t dare to dream it will implode

8. I Can See You

Did you see your people?
They all turned out for you
We were all together not so long ago
In the shadows we can see you
In the wind we hear your laugh
When the light reclaimed you
We were left clawing at the sky

In the oceans we can find you
For the sun we praise your name
In the dirt we pray for god to bring you back again
I can see you, I can see you
In the void the stones are turning and turning and turning

I can see you, I can see you